A Szent Korona Rádió honlapján találtuk az alábbi interjút.
2008. március 11-én, este 6 órakor a PPKE piliscsabai campusán került sor a ferences hagyományokon alapuló, XVIII. századi csíksomlyói passiójáték előadására. Az esemény kapcsán a drámajáték összeállítóját, Medgyesy-Schmikli Norbertet kérdezte Magyar Kurír munkatársa a mintegy 300 éves műfajról.
Alább közüljük a beszélgetést:
– Az iskoladrámák előadásai megelőzték a magyarországi állandó színházak létrejöttét. Több szerzetesrend intézményeiben íródtak, kerültek színre. Felfedezhető-e valamiféle jellegzetesség az egyes rendi iskolák drámaválasztásában?
– A XVII-XVIII. századi Magyarországon nem volt hivatásos színpad, a darabokat iskolákban adták elő. Az iskolák pedig általában szerzetesi kezelésben voltak. A legtöbb darabot a jezsuiták iskoláiban vitték színre, nyelvük többnyire a latin volt. Rajtuk kívül a piaristáktól, a minoritáktól, a pálosoktól és a ferencesektől maradtak fenn iskoladrámák. A ferences drámák jellegzetessége az, hogy többségük misztériumjáték, s kifejezetten a középkori ferences passiómisztikából eredeztethetőek. Jézus szenvedéstörténetét mutatják be, egyrészt bibliai alapon, másrészt viszont úgynevezett apokrif jeleneteket, a Biblián kívüli szent hagyományban fellelhető történeteket is színpadra alkalmaztak. Ebből a fajta drámából a leggazdagabb hagyomány Csíksomlyóhoz kötődik. Az ottani ferences gimnázium színpadán a XVIII. században 103 iskoladrámát mutattak be, s ezekből 39 kifejezetten passiójáték. Mi ezeknek a passiódaraboknak a legjellegzetesebb elemeiből állítottunk össze Piliscsabán egy teljes misztériumjátékot.
– Ezeket a darabokat egy-egy ünnephez kötötten mutatták be eredetileg, vagy bármikor a tanév során színre vihették őket?
- Sokféle tematika volt. Vannak történeti játékok és drámák, vannak vígjátékok, hitviták, certamenek, vagyis vetélkedések. Általában tanévnyitókon, tanévzárókon adták elő, vagy amikor az iskolát fönntartó mecénás kegyúrnak születésnapja, névnapja volt. További alkalom volt a karácsony, nagyböjt, és különösen is a nagypéntek, húsvét, pünkösd, az úrnapi körmenet, vagy az adott szerzetesrend alapítójának, illetve védőszentjének napja is alkalmat adott, hogy a gimnázium diákjai színielőadást mutassanak be. Mindez a barokk korban nemcsak a katolikus, de a protestáns iskoláknak, kollégiumoknak is természetes velejárója volt, mondhatni része a pedagógiai, lelkiségi képzésnek.
– Az előadások nyilvánosak voltak abban a korban?
– Általában nyilvánosak voltak, de volt olyan is, amikor szűk körben, csak diáktársaiknak, vagy szüleik és a tanári kar előtt játszottak. Csíksomlyón ezzel szemben a rendelkezésre álló adatok szerint nyilvános előadásokra került sor, amikor nagypéntek délután hatalmas tömeg jött össze, csakúgy mint pünkösd szombatján a nagybúcsúra. A csíksomlyói kegytemplom mögött, a gimnázium mellett állítottak fel színpadot, amely lehetett szabadtéri vagy éppen fedett is. Az előadások nyelve szinte mindig magyar volt. Páratlan szépségű nyelven, versbe szedve íródtak ezek a darabok, melyek tükrözik a korabeli csíki székely nyelvjárás jellegzetességeit is.
– A mostani előadás a ma nyelvezetéhez igazodik, vagy megtartották az eredeti szöveget?
- Teljesen eredetiben adjuk elő. A PPKE BTK hallgatóiból álló Boldog Özséb Színtársulat kifejezett célja az, hogy XVIII. századi, magyar nyelvű iskoladrámákat eredeti nyelvezettel, korhű, a cselekményhez illő jelmezekben mutasson be.
– A most színre kerülő darab 1721 és 1784 között került előadásra minden esztendő Nagypéntekén. Az utolsó dátumot követően hogyan alakult az iskolai színjátszás története? A műfaj veszítette el erejét, vagy II. József rendeket feloszlató dekrétuma szűntette meg a színrevitel helyeit?
– A jozefinista politika feloszlatta a társulatokat is. Így a csíksomlyói passiójátékot bemutató Mária Társulat is ennek esett áldozatul. A színészek laikusok voltak, de ezeket a társulatokat általában egy-egy püspökség vagy szerzetesrend alapította meg a barokk vallásosság közösségi kifejezése céljából. Az előadók imaközösséget alkottak, s részt vettek karitatív megmozdulásokban is. Lelki és kulturális tevékenységük része volt egy-egy könyvtár fenntartása, vagy ezeknek a nagypénteki passiójátékoknak a bemutatása.
– A XIX. századtól kezdve teljesen megszűnt ez a műfaj?
– Eredeti formájában megszűnt. Nem éledt újjá az iskoladráma többet, azért sem, mert a XVIII. század utolsó évtizedétől kezdve mind Erdélyben, mind Magyarországon elterjedt a hivatásos színjátszás, így az ilyenfajta népi színjátszás igen ritka esetben jelent meg a továbbiakban.
– Az 1970-es évektől kezdve azonban könyv alakban megjelentek a különféle szerzetesi iskolákban előadott iskoladrámák. Ezt az idézte elő, hogy a diák színjátszó körök érdeklődése ismét ezen darabok felé fordult, vagy egyfajta felülről irányított újjáélesztése volt-e ez az iskoladrámáknak?
– Mindkettő, de elsősorban irányított volt ez a folyamat. Kilián István professzor vezeti a Magyar Tudományos Akadémián a régi magyar drámatörténeti kutatócsoportot, mely 1979 óta adattárakba rendezi, és kiadja ezeknek a barokk iskoladrámáknak a szövegét. Jómagam 11 éve dolgozom ebben a kutatócsoportban. 2002-ben volt Piliscsabán egy háromnapos konferencia a ferencesekről. Ekkor jutott eszembe, hogy a ferences lelkiség ábrázolásához hű képet nyújthat egy színjátszó csoport, mely előadja a csíksomlyói passiót. Öt évvel ezelőtt egy 1767-ből származó darabot taníttattam be az első diák színjátszókkal. Utána Godena Albert, egykori tanítványom lett a színjátszó kör rendezője, díszlet- és jelmeztervezője, s azóta is nagy lendülettel dolgozik. Mutattunk már be egy pálos darabot, a Bacchust; egy 1732-ből származó minorita betlehemes játékot; valamint egy piarista iskoladrámát Szent László, Salamon és I. Géza küzdelmeiről. A következő a csíksomlyói passiójáték, melynek előadására március 11-én került sor Piliscsabán. A diákok nagyon lelkesek, s örömteli, hogy van utánpótlásunk is minden évfolyamból. E drámákhoz korabeli népénekek és dallamok is tartoznak, amelyeket Fejes Ildikó, itteni bölcsészhallgató ad elő, mint a társulat előénekese. Nagy sikere volt a terézvárosi előadásunknak, s a diákok is átélték általa a passiót. Szívvel-lélekkel játszottak, mintegy szent szolgálatnak tekintve azt.
