Derűs kompánia

 2011.02.12. 01:11

A Kanizsa Újság beszámolója a 2009. februári Bakhus előadásról.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusán működő színtársulat – mint kanizsai bemutatójuk előtt vezetőjük, Medgyesy Norbert megemlítette – tulajdonképpen hazajött. Hisz’ rendezőjük, Godena Albert révén éppúgy adott a kanizsai kötődés, mint a piarista gimnáziumban tanító végzett pázmányosok, különösen a színtársulat alapításában is részt vett Bende Krisztián által. A majd’ kétszázötven éve előadott Bachus – a boristennek az Olympusról való letaszíttatásáról és halandó mivoltában való gyötrelmeiről szóló komédia – semmit sem veszített frissességéből: az ember mit sem változott. Jupiter – akit ebben a feldolgozásban a rezzenéstelen fölényű Kassakürti Ágnes formált meg – megelégelte, hogy a borok istenének több a tisztelője. Király András – Bachus szerepében – abszolút reálisan érzékeltette az alkoholbetegek kínjait, melyet a gyógyítására érkező, de sikertelen borbély – Forgó András – a gyomrában lévõ tüskés disznónak tulajdonít. Kimúlásának alig titkoltan Berta, a szolgáló (Ollé Viktória) örül legjobban: „Nem lesz több plundramosás!” A Boldog Özséb színtársulat valóságos jutalomjátékát élvezve érthető, miért járnak vissza végzett pázmányosok is a csapatba. Nem véletlenül.

A bejegyzés trackback címe:

https://boszk.blog.hu/api/trackback/id/tr222665641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása